program


Kiskalász Zenekar: Nyuszimotor

Kiskalász Zenekar: Nyuszimotor

2021 októberében jelenik meg a Kiskalász zenekar hatodik albuma, Nyuszimotor címmel. A lemezen 18 dal található, melyek évszakok szerint követik egymást és a saját dalszövegek mellett Kányádi Sándor, Móra Ferenc, Dzsida Jenő és Bartos Erika vers megzenésítéseket is tartalmaz.

Dato



Kiskalász Zenekar: Nyuszimotor

A lemezbemutató koncerten a Nyuszimotor album számunkra legkedvesebb dalai fognak megszólalni. A szülinaposokat köszöntjük a Buli van című dalban, az Üsse kőben megtanuljuk a durci-táncot, közösen kitakarítunk a Takarítós dalban, együtt száguldunk a Nyuszimotoron, megismerhetik a gyerekek Gyula lila nyulát és a Csókai csóka meséjét, és még a nyarat is megidézzük és együtt énekeljük, hogy „Újra nyár van”. Emellett természetesen a korábbi közönség-kedvenc Kiskalász dalok sem maradhatnak ki a repertoárból.

Felhívjuk tisztelt közönségünk figyelmét, hogy az eseményre történő belépés szabályai továbbra is változhatnak a kormányzati intézkedések hatására.

PÅ PLAKATEN


Az ember, aki elindította az operát világhódító útján. A szerző, aki szembe mert menni a hagyományokkal. A forradalmár, akinek nem…

A Baltazár Színház tagjai értelmi sérült színészek. A színház legfontosabb célkitűzése huszonnégy éve, hogy előadásaival bebizonyítsa: a sérült emberekkel kapcsolatos…

Klasszikus zene, világzene és jazz. Három különböző világ, a végeredményt azonban minden bizonnyal összeköti és hasonlóvá teszi majd, hogy a…