Tytuł


Holtverseny / Totth Benedek / a Kultúrbrigád előadása (Mentőcsónak)
10

Holtverseny / Totth Benedek / a Kultúrbrigád előadása (Mentőcsónak)

„A váltás a világ legegyszerűbb dolga: addig nem ugrasz el, amíg a másik meg nem érinti az ujjával a falat. Egyetlen folyamatos mozdulat vagytok.”

Wybierz termin




Ezt a folyamatos mozdulatot mutatja be Totth Benedek műve, amelynek fiatal szereplői egy nagy lendülettel vetik bele magukat azokba a mélységekbe, ahonnét kievickélni már csak egymást lenyomva lehet.
Milyen sorsok és történetek vannak egy érem mögött?
Kik azok, akiket eltakarnak a dobogón feszítve?
Kik a gyerekeink?
Ellenállhatatlanul sodródunk ezekkel a fiatalokkal a történetben.
Süllyedünk velük a csendben, a közönyben, miközben ők a Stayin’ Alive-ot dúdolják a Madagaszkárból.  

EXPLICIT SZÍNHÁZI TARTALOM – 16 éven felülieknek!

Korhatár: 16 év
Időtartam: 100 perc

Játssza: Katona Péter Dániel

Alkotók
Színpadra alkalmazta: Kovács Máté – Nyulassy Attila – Ugrai István
Zene: Remete Marcell – Koltay Krisztián Sólyom
Jelmez: Halma Ágnes
Segédrendező: Bali V. Gergő
Produkciós menedzser: Király Krisztina
Műszaki vezető: Czibor Attila
Produkciós vezető: Ugrai István
Rendező: Kovács Máté

Külön köszönet: Móczó Martin, Gátos Iván, Barbárfivérek

Proponujemy również


„Eljön az idő, mikor mindenki megtudja, hogy miért mindez, miért a sok szenvedés, nem lesz már titok, de addig is…

Lázár Ervin mesejátékát már számos változatban láthatták az író rajongó olvasói. Tévéjáték, könyv, vagy színházi formában, sőt egy generáció nevelkedett…

Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi Mária evangéliuma című rockoperáját 30 évvel ezelőtt mutatták be a Madách Színházban,…

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.