Gyöngyhalászok
Georges Bizet
Gyöngyhalászok
A St. Petersburg Chamber Opera vendégelőadása
Georges Bizet
Gyöngyhalászok
A St. Petersburg Chamber Opera vendégelőadása
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2020. március 28. szombat, 19:00
Szentpétervár a világ egyik legnagyobb pezsgésű és kínálatú opera-, valamint balettfővárosa. Nem elég említeni a híres operaházat, amely ma már újra eredeti cári nevét, a Mariinszkijt viseli, és letette a helyi kommunista vezetőét, Kirovét. De az 1860-ban nyitott gyönyörű történelmi ház mellé modern koncertterem és egy újabb operaház is épült, a Mariinszkij, mindez pedig eszünkbe juttatja New York Lincoln Centerét. Ugyanakkor önálló balettszínházak is léteznek, némelyik saját iskolával együtt működik XXI. századi épületben – ilyen például a mi repertoárunkon is szereplő koreográfus, Boris Eifman társulata, színháza és iskolája. Idén ősszel pedig azt is megtapasztaljuk a szentpétervári vendégjáték során (Mozart: A kairói lúd), hogy működik ott kamaraopera is, ahol redukált zenekarral, de teljes elánnal énekelve mennek az előadások. Az orosz társulat két este erejéig most Budapesten is bemutatja darabjait, éppenséggel két francia operát eredeti nyelven. Produkcióikban a látvány – a viszonylag kicsi anyaszínházi színpadméret ellenére is – kulcsszerepet játszik LED-falak, grafikák és animációk használatával, de az éneklés megszokott, magas színvonalú orosz kultúrájával sem maradnak adósak.
Minden életrajzukban olvasható, hogy Quincy Jones szerint ők „a planéta legmenőbb énekes csókái” (azaz „the baddest vocal cats on the planet”). Ezt a véleményt valószínűleg osztotta Ray Charles, Ella Fitzgerald vagy Whitney Houston is, akiket a Take 6 partnereinek mondhatott.
A két nagysikerű könyv szerzőjének egész estét betöltő estje, ahol minden a generációkról fog szólni, szóban és esetenként zenében is.
Tosca Élő operaközvetítés a New York-i Metropolitan Operából két szünettel, 210 perc, 2024 olasz nyelven, magyar és angol felirattal
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!