Program


Borisz Godunov

Borisz Godunov

Modeszt Muszorgszkij
BORISZ GODUNOV
Opera négy felvonásban, prológussal, orosz nyelven, magyar, angol és orosz felirattal

Aktuális előadások





Az OPERA 2023/24-es Szláv szezonjának egyik legemblematikusabb előadása Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij Borisz Godunovja. Az orosz operairodalom műremeke, amely Alekszandr Puskin azonos című drámája nyomán keletkezett, több mint húsz év után kerül újra az Operaház színpadára, mégpedig az utóbbi évek törekvésének és hagyományának fényében ez is az ősváltozatban. Vagyis nem a sokak által ismert és leggyakrabban játszott Rimszkij-Korszakov-féle átiratban és hangszerelésben, hanem a magában sokkal nagyobb feszültséget hordozó, sűrített cselekményű, eredeti Muszorgszkij-változatban. Így a darab középpontjában még hangsúlyosabban a szereplők lelki állapota áll: Muszorgszkij árnyalt zenei jellemrajzzal festi meg figuráit. Almási-Tóth András művészeti igazgató rendezésében és felfogásában keveredik a történelmi idő a mával, a romantikus-történelmi műből egy mai pszichothriller bomlik ki a horror elemeivel, amelyben egyszerre több idősíkban futnak az események.

ALKOTÓK

Alekszandr Puskin azonos című drámája nyomán a szövegkönyvet írta: Modeszt Muszorgszkij
Rendező: Almási-Tóth András
Díszlettervező: Sebastian Hannak
Jelmeztervező: Lisztopád Krisztina
Mozgástervező: Lázár Eszter
Videótervező: Czeglédi Zsombor
Magyar nyelvű feliratok Avar Katalin fordítása alapján: Benkő Minka
Játékmesterek: Kováts Andrea, Lázár Katalin
Zenei asszisztensek: Doman Katalin, Katona Anikó, Szennai Kálmán, Zsíros Levente
Nyelvi coach: Romanovszkaja Ljudmila
A Gyermekkar vezetője: Hajzer Nikolett
Karigazgató: Csiki Gábor

Ajánló


A régi vicceket, tréfás meséket és pajzánságokat esmét új köntösbe bújtatja a szerző, a padláson porosodó pendelyeket megint kifehérítik s…

A száz évvel ezelőtt játszódó történet egy ukrajnai, zsidók és oroszok lakta faluban játszódik. Tevje, a tejesember és felesége, Golde…

Szabó Magda műve talányos életet zár be egy olyan szimbolikus ajtó mögé, amely felnyitására mindannyian áhítozunk. A kriminek sem utolsó…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!