Umelec


Jenő Jandó

Jenő Jandó

Az 1950-es évek elején született nagy magyar zongoristageneráció tagja, egyike a legtöbb felvételt készített és a kritika által világszerte is elismert zongoristáknak. 1952-ben született Pécsett, és hatévesen kezdett zongorázni. Előbb a pécsi Konzervatóriumban tanult, 1968-tól pedig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol Nemes Katalin, Kadosa Pál…

 Viac

Aktuálne programy


Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

Az 1950-es évek elején született nagy magyar zongoristageneráció tagja, egyike a legtöbb felvételt készített és a kritika által világszerte is elismert zongoristáknak. 1952-ben született Pécsett, és hatévesen kezdett zongorázni. Előbb a pécsi Konzervatóriumban tanult, 1968-tól pedig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol Nemes Katalin, Kadosa Pál és Mihály András növendéke volt. 1974-ben diplomázott a Zeneakadémián, és azóta az intézmény tanára.

1973-ban megnyerte a Magyar Rádió Zongoraversenyét, majd a milánói Dino Ciani Versenyen, a versailles-i Cziffra György Versenyen és a sydneyi Nemzetközi Versenyen nyert díjat. A magyar zenei élet egyik legaktívabb résztvevője, s nemzetközi karrierje kezdete, a hetvenes évek eleje óta koncertezik szerte Európában, Amerikában és Japánban. Rendszeresen fellépett és fellép olyan jelentős karmesterekkel, mint Ferencsik János, Fischer Ádám, Fischer Iván, Lamberto Gardelli, Ligeti András, Giuseppe Patané, Peskó Zoltán, Jurij Szimonov és Vásáry Tamás. A Hungaroton mellett sok felvételt készített a Naxos és a Laserlight cégekkel.

Hatalmas diszkográfiát mondhat magáénak, többek között Beethoven és Mozart valamennyi zongoraművéből csakúgy, mint Bach, Bartók, Haydn, Liszt és Schubert kamarazenéjéből. Lemezfelvételeiről elismerő kritikák jelent meg többek között a Gramophone, a Fanfare, a CD Review és a Penguin Guide szaklapokban, 1992-ben pedig a Liszt Társaság Nagydíjával jutalmazták. Pályája során számos elismerésben részesült, 1980-ban Liszt Ferenc-díjat, 1987-ben érdemes művész címet, 1995-ben Bartók–Pásztory-díjat, 1997-ben Kossuth-díjat, 2004-ben Magyar Klasszikus Zenei Díjat, 2006-ban Bartók Béla-emlékdíjat kapott.

Bartók-maraton I. hegedűverseny; Concerto

Bartók-maraton I. hegedűverseny; Concerto

Müpa
  • Zongoraművész
Bartók-maraton – Bartók és a népzene

Bartók-maraton – Bartók és a népzene

Müpa
  • Zongoraművész
Bartók-maraton – Egynemű és vegyeskarok

Bartók-maraton – Egynemű és vegyeskarok

Müpa
  • Zongoraművész
Bartók-maraton – III. zongoraverseny, A csodálatos mandarin

Bartók-maraton – III. zongoraverseny, A csodálatos mandarin

Müpa
  • Zongoraművész
Bartók-maraton – Szóló zongoraművek

Bartók-maraton – Szóló zongoraművek

Müpa
  • Zongoraművész
Budafoki Dohnányi Zenekar, A megérthető zene, Vez. és előad: Hollerung Gábor, Jandó Jenő - zongora,

Budafoki Dohnányi Zenekar, A megérthető zene, Vez. és előad: Hollerung Gábor, Jandó Jenő - zongora,

Tünde Tickets Kft.
  • Zongoraművész
Concerto Russo III.

Concerto Russo III.

Concerto Budapest
  • Herec/čka
Cziffra Fesztivál 2017 - CZF Kamarazenekar, Jandó Jenő, Balázs János

Cziffra Fesztivál 2017 - CZF Kamarazenekar, Jandó Jenő, Balázs János

MOMkult
  • Zongoraművész
Dohnányi Zenekar, Haydn : 96. szimfónia, Csajkovszkij: IV. szimfónia, Dohnányi /  Jandó  / Hollerung

Dohnányi Zenekar, Haydn : 96. szimfónia, Csajkovszkij: IV. szimfónia, Dohnányi / Jandó / Hollerung

Tünde Tickets Kft.
  • Zongorán közreműködik
Jandó Jenő

Jandó Jenő

Jakobi Koncert Kft.
  • Zongoraművész
Jandó Jenő Kossuth-díjas zongoraművész Liszt- estje

Jandó Jenő Kossuth-díjas zongoraművész Liszt- estje

Általános
  • Herec/čka
Jandó Jenő zongoraestje

Jandó Jenő zongoraestje

Jakobi Koncert Kft.
  • Zongoraművész
Jandó Jenő zongoraestje Beethoven műveiből

Jandó Jenő zongoraestje Beethoven műveiből

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Herec/čka
Kodály és… – a Kodály Vonósnégyes koncertje

Kodály és… – a Kodály Vonósnégyes koncertje

Budapest Music Center
  • Zongoraművész
Lajkó István és a Savaria Szimfonikus Zenekar

Lajkó István és a Savaria Szimfonikus Zenekar

Müpa
  • Zongorista
LISZT  FERENC  MŰVEI, Jandó Jenő (zongora)

LISZT FERENC MŰVEI, Jandó Jenő (zongora)

Jakobi Koncert Kft.
  • zongora
Liszt és az irodalom -Havas Judit és Jandó Jenő előadása

Liszt és az irodalom -Havas Judit és Jandó Jenő előadása

Gödöllői Királyi Kastély
  • zongora
Liszt Fesztivál, Napi jegy, Jandó Jenő, Vigh Andrea, Razvaljajeva Anasztázia, Fülei Balázs, Accord V

Liszt Fesztivál, Napi jegy, Jandó Jenő, Vigh Andrea, Razvaljajeva Anasztázia, Fülei Balázs, Accord V

Tünde Tickets Kft.
  • zongorán közreműködik
Liszt születésnap – Jandó Jenő - zongora

Liszt születésnap – Jandó Jenő - zongora

Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont
  • Zongoraművész
MÁV Szimfonikus Zenekar - Beethoven est

MÁV Szimfonikus Zenekar - Beethoven est

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Zongoraművész
MÁV Szimfonikusok - Erdélyi/3. ZA

MÁV Szimfonikusok - Erdélyi/3. ZA

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Herec/čka
Schubert kamaraest

Schubert kamaraest

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Zongoraművész
Weöres Sándor-est

Weöres Sándor-est

Belvárosi Színház
  • Zongoraművész
Zempléni Fesztivál, Zárókoncert, Közreműködik: Jandó Jenő, Liszt Ferenc Kamarazenekar

Zempléni Fesztivál, Zárókoncert, Közreműködik: Jandó Jenő, Liszt Ferenc Kamarazenekar

Tünde Tickets Kft.
  • Zongoraművész
Zempléni Fesztivál, Zongora est, Jandó Jenő

Zempléni Fesztivál, Zongora est, Jandó Jenő

Tünde Tickets Kft.
  • Zongoraművész

Ponuky


Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.