Program


W. Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok

W. Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok

A Vízkereszt viharos tengerrel, hajótöréssel, gyásszal kezdődik, és három házassággal ér véget. A kettő között viharos szerelmek ütköznek, egy részük csaknem hajótöréssel végződik.

Aktuális előadások







A további időpontok megtekintéséhez kattintson ide! (6)

William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok
vígjáték
 
Nádasdy Ádám
fordítása nyomán
Szövegváltozat: Koltai M. Gábor és Zsigó Anna

Shakespeare-t mohón foglalkoztatta a szerelem természetrajza. Létezik olyan szerelem, amely az önáltatás, a félelem, az őrület, az önfeladás szélén táncol? Mi kell ahhoz, hogy valóban képesek legyünk meglátni a velünk szemben álló másikat?

Shakespeare hétköznapi emberekről ír, akik rendkívüli helyzetekben találják magukat. Szereplői vágynak a szeretetre, harcolnak érte, eltagadják, saját magukat sem tudják szeretni vagy éppen csak saját magukat tudják szeretni. Színpada tükörként szembesít minket a szerelemmel, ami olyan kegyetlen, mint maga a remény. Azzal a szerelemmel, melyről álmodunk, de próbálunk előle kibújni, mégis az egyetlen valóság, amelyben élhetünk. A viharfelhők végül elvonulnak, és jön a happy end.

Szereplők:
Viola, fiatal lány..................................................................... Menczel Andrea
Olivia, grófnő......................................................................... Csorba Kata
Orsino herceg, Illíria uralkodója............................................ Poroszlay Kristóf
Sir Böffen Tóbiás, Olivia rokona............................................ Kárász Zénó
Nemes Keszeg András, Böffen barátja................................. Szegezdi Róbert
Malvolio, háznagy Oliviánál................................................... Borovics Tamás
Mária, Olivia társalkodónője.................................................. Sziládi Hajna
Feste, bolond, tréfamester Oliviánál...................................... Jakab Tamás
Antonio, tengerésztiszt, Sebastian oltalmazója..................... Pálfi Zoltán
Sebastian, Viola ikertestvére / zenész................................... Krausz Gergő
Kapitány / 1. rendőr / pap / zenész........................................ Ottlik Ádám
2. rendőr / zenész.................................................................. Stefanik Sándor

Alkotók:
Dramaturg: Zsigó Anna
Díszlet- és jelmeztervező: Vereckei Rita
A versek zenéjét Krausz Gergő szerezte.
Súgó: Jánoska Zsuzsa
Ügyelő: Stefanik Sándor
Rendezőasszisztens: Fekete Marianna
Rendező: Koltai M. Gábor

Az előadás az UMPA ügynökség engedélyével került bemutatásra.

Ajánló


Isten eljön hozzánk, mert nagyon sok mondanivalója van. Megosztja gondolatait az elmúlt néhány tízezer év történéseiről és tapasztalatairól, válaszol az…

Ivan Menchell pergő, mély emberismeretről árulkodó vérbő komédiája sok-sok kacagás mellett megható, megrendítő pillanatokat kínál mindenkinek, aki valaha szeretett és…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!