Program


Murray Schisgal: SZERELEM, ÓH!

Murray Schisgal: SZERELEM, ÓH!

Történetünk középpontjában két egykori iskolatárs áll, Milt és Harry, akik tizenöt év után találkoznak újra. Ahogy az már lenni szokott, egyikül (jelen esetben Milt) mindent elért az életben, míg a másik (Harry) épp a folyóba készül ugrani, így vetve véget sikertelen életének.  több

Murray Schisgal: SZERELEM, ÓH!
szatirikus bohózat
Fordította:Karinthy Ferenc

Történetünk középpontjában két egykori iskolatárs áll, Milt és Harry, akik tizenöt év után találkoznak újra. Ahogy az már lenni szokott, egyikül (jelen esetben Milt) mindent elért az életben, míg a másik (Harry) épp a folyóba készül ugrani, így vetve véget sikertelen életének.
Barátja ekkor – hogy a helyzetet mentse – egy teljesen abszurd ötlettel áll elő: felajánlja saját feleségét Harry-nek, hogy a férfi megtapasztalhassa: a szerelem az, amiért érdemes élni.
Ehhez természetesen a feleségnek, Ellennek is lesz egy-két szava, ami a szatirikus helyzetek tömkelegét vonzza maga után. S hogy ez mennyire így van, arra a legjobb példa, hogy a nő szinte azonnal meghódítja Harry-t, teljesen átírva ezzel az élet – és legfőképpen Milt – szépen elrendezett forgatókönyvét.
Murray Schisgal, amerikai író és producer komikus vígjátéka, a Szerelem, óh! 1965-ben debütált a New York-i Broadwayn, azóta is világszerte nagy népszerűségnek örvend.

Szereplők:
Ellen: Nagyváradi Erzsébet
Harry: Stubnya Béla
Milt: Tűzkő Sándor

Rendező: Tasnádi Csaba
Producer: Szabó Ágnes
Látványtervező: Ondraschek Péter
Zenei vezető: Fehérváry Lilla
Zenei közreműködő: Ágoston Béla
Rendezőasszisztens: Tóth Zsófia

Az előadást csak 16 éven felüliek látogathatják a benne szereplő tartalom és szövegek miatt.

Ajánló


Aki kicsit is fogékony léleknemesítő élményekre ebben a borzongatóan meseszerű történetben megtalálja a szépet.

Július 8-án visszatér a Dóm tér legsikeresebb musicalje, a Mamma Mia!, amely a 2014-es bemutatót követő sikerszéria után újabb 4…

Az 1984 egy szerelmi történetet helyez egy olyan disztópikus világba, ahol az állam a legszélsőségesebb módon manipulálja az emberek mindennapjait…