Program


L'ART POUR L’ART TÁRSULAT: MINTHA ELVÁGTÁK VOL / Debrecen

L'ART POUR L’ART TÁRSULAT: MINTHA ELVÁGTÁK VOL / Debrecen

radikális kikapcsolódás (jelenetek a múltból és a jövőből)

Tudta ön, hogy a jelen a jövő múltja és a múlt jövője?
Vegyük pl., a Mintha elvágták vol című előadást!
Amikor ön a jegyét megvette rá, akkor az a jelen volt, az előadás viszont a jövőben zajlott majd.
Amikor az elkövetkezendő jelenben az előadást nézi, a jegyvétel lesz a múlt, az előadás utáni részpedig a jövő.
Igen ám, de mi történik a jegyvétel alatt, az előadás közben, illetve a mindkettő után következő időintervallumban?
A jegyvásárlás alatt a „Jó napot! A Mintha elvágták vol című előadásra kérek egy jegyet, amibe a Társulat elmúlt és elkövetkezendő 30 évének legjobb jelenetei kerültek, beleértve a kezdeteket” szöveg, a kimondása előtt a jövőben fog elhangozni, az elhangzás pillanatában a jelenben, utána meg a múltban, viszont, ha betűnként vesszük a szöveget, akkor a „m” elhangzásakor az „intha elvágták vol” lesz a jövő, aztán, az „i” kimondásakor a „ntha elvágták vol”, a „m” viszont múlt lesz, immár megváltoztathatatlanul, mivel a múlba utólag nem tudunk belepiszkálni.
A jövő megváltoztatásának lehetősége ugyan rendelkezésünkre áll, de mi értelme lenne, ha az „i” betű elhangzása után úgy folytatnánk, hogy „nhatvelágkátolvműmícelaőrasáderkékyegtegyej…”- vagy, - és ez már valóban újító szellemre vall-, úgy, hogy „krhznaldjfzkeb”.
Persze, nem muszáj betűnkre bontani, aki igazán elszánt, az a kvantumokat is kipróbálhatja.

Jó szórakozást!

Ajánló


A Virtuózok a világ első klasszikus zenei tehetségkutató műsora, fennállásának öt éve alatt…

2000-2020: 20 YEARS CHALLENGE!  Geszti Péter, Kozma Orsi, Váczi Eszter, Behumi Dóri, Dés…