
KisCsipke
KisCsipke - ősbemutató
Gyerekelőadás óvódásoknak és kisiskolásoknak
Az előadás megtekintése 4 éven aluliak számára nem ajánlott.
több
KisCsipke - ősbemutató
Gyerekelőadás óvódásoknak és kisiskolásoknak
Az előadás megtekintése 4 éven aluliak számára nem ajánlott.
több
Évek óta nagy sikerrel megy a Hattyúk tava kisgyerekeknek szánt beavató verziója, a KisHattyúk tava. Eljött hát az ideje, hogy folytatása legyen, mintegy sorozattá alakuljon a koncepció. A 2022/23-as évadban immár a KisCsipke című előadás is színre kerül, amellyel az OPERA célja, hogy minél kisebb korban bevonja a gyerekeket a balett varázslatos világába. Ezúttal Csipkerózsika történetével és Csajkovszkij zenéjével ismerkedhet meg az ifjúság: balettnövendékek és nézők egyaránt. A KisCsipke beavató előadásban egy mesélő készíti elő a majd színpadon, a balett különleges nyelvén előadott történetet, ahol a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei profi partnerekkel és profi körülmények között ismerhetik meg a színház, a balett, az előadások létrejöttének folyamatát, és „élesben” gyakorolhatják a mesterséget. Mindez a szülőknek is lehetőség, amely által beleláthatnak gyermekeik tevékenységébe. A mesélő szövegét Szendrődy Dorottya, a Balettintézet tánctörténet- és etikett-tanára írta. A KisCsipke – bár nem olyan részletességgel, mint az eredeti Csipkerózsika balett, felöleli a cselekményt az elejétől a végéig.
Évados szereposztás
Mesélő: Keszei Bori | Zavaros Eszter
Auróra: Takamori Miyu | Sharipova ELena
Florimund: Bäckström Mattheus | Hnedchyk Viachaslau
Királyné: Kőszegi Katalin
Óriás: Kovács Dénes | Molnár Örs Domonkos
Közreműködnek a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei
Alkotók
Szövegkönyv: Szendrődy Dorottya
Zeneszerző: Pjotr Iljics Csajkovszkij
Rendező: Radina Dace
Díszlettervező: Csikós Attila
Koreográfus / Balettmester: Chernakova Olga | Gyarmati Zsófia | Kirejko Dmitrij Taraszovics | Kovács Dénes | Kőszegi Katalin | Mirzoyan Albert | Radina Dace | Vetési Adrienn
Dumaszínház est
Az István, a király az egyik legnépszerűbb magyar rockopera, melynek első bemutatója 1983. augusztus 18-án volt Budapesten, a városligeti Királydombon.…
A Mágnás Miska a magyar operettirodalom egyik legsikeresebb műve, mely újra és újra repertoárra kerül zenés és prózai színházakban egyaránt.…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!