Program


Családi Dohány belépőjegy (2 felnőtt, minimum 2 gyerek)
3

Családi Dohány belépőjegy (2 felnőtt, minimum 2 gyerek)

A Dohány utcai Zsinagóga Budapest egyik kiemelt turisztikai látványossága, Európa legnagyobb, a világ második legnagyobb zsinagógája. 1859-ban épült mór stílusban, 3000 fő befogadására alkalmas. Nagysága a korabeli fővárosi zsidóság jelentőségét, magas színvonalú gazdasági és kulturális igényét bizonyítja.
 több

Aktuális előadások


A templom építésze Ludwig Förster (1797—1863) német építész, a bécsi akadémia tanára volt. Az építésvezető Wechselmann Ignác műépítész (1828—1903), aki később egész vagyonát a Vakok Intézetére hagyta. Förster távozása után Feszl Frigyes, a Vigadó híres építésze tervezte a templom belső szentélyét. A zsinagóga ünnepélyes felavatására 1859. szeptember 6-án került sor. A belső tér 1200 négyzetméter, tornyainak magassága 44 méter, a sík mennyezetű belső térben közel háromezer ember, a földszinten 1497 férfi, az emeleti karzatokon pedig 1472 női ülés található.
A Zsinagóga a neológ zsidóság temploma, az egykori budapesti zsidónegyedben épült a Dohány utcában, ahol ma is sok zsidó vallású ember él.

A régi zsidónegyedhez, ahol a Zsinagóga is található, erősen kötődik a Holokauszt emléke. A Dohány utca határolta a zsidó gettót a II. világháború idején. Ma – a kertnek tervezett – területen közel 2600, a Holokausztban elpusztult zsidó temetkezési helye. Ma a Zsinagóga hétköznap fogadja látogatóit, szombaton és zsidó ünnepeken zárva tart.

A Zsinagógai tér ma is elsősorban Istentiszteletek színtere, de helyet ad kulturális programoknak, koncerteknek is.

A jegy a vásárlástól számított 30 napig érvényes.

Dohány utcai zsinagóga komplexum turisztikai nyitvatartási rendje 2022-ben.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2022. március 1. napjától a Dohány Zsinagóga Komplexum, illetve a Rumbach Zsinagóga Komplexum nyitvatartási ideje, a vezetőség legutóbbi döntése nyomán, újabb tájékoztatásig, az alábbi lesz:

Vasárnaptól péntekig: 10.00. órától 16.00. óráig.

Pénztár és a bejárat 15.00. óráig tartanak nyitva.

Szombatonként zárva.

A zsidó és az állami ünnepnapok idején a nyitvatartási rend:

Március 15.  ZÁRVA

Április 15, 16, 17, 22, 23. ZÁRVA

Április 21. RÖVIDÍTETT NYITVA TARTÁS: ZÁRÁS 14.00. ÓRAKOR

Június 5, 6. ZÁRVA

Szeptember 25, 26, 27. ZÁRVA

Október 4, 5, 10, 11, 17, 18.

Október 9, 16. RÖVIDÍTETT NYITVA TARTÁS: ZÁRÁS 14.00. órakor

Október 23. ZÁRVA

November 1. Zárva

December 24, 25. Zárva

Az év MINDEN SZOMBATJÁN továbbra is zárva tartunk!                         


Téli Nyitvatartási rend:
2022. január 9-február 28-ig
10.00-16.00 óráig, péntek : 14.00 óráig
Tavaszi nyitvatartási rend:
2022. Március 1 - Április 29-ig
10.00-18.00 óráig, péntek: 16.00 óráig
Nyári nyitvatartási rend:
2022. Május 1-Szeptember 23-ig
10.00-20.00 óráig, Péntek 16.00 óráig
Őszi nyitvatartási rend:
2022. Szeptember 28- Október 28-ig
10.00-18.00 óráig, Péntek 16.00 óráig
Téli nyitvatartási rend:
2022. Október 30-December 31-ig
10.00-16.00 óráig, Péntek 14.00 óráig

A pénztár és a bejárat mind esetben egy órával a nyitvatartási idő vége előtt bezár!
A változtatás jogát fenntartjuk!

Ajánló


Debrecen épített és elbeszélt terei Ingyenes szimpózium a Holnemváros kiállítás és a debreceniségről szóló tanulmánykötetek megjelenése alkalmából

Kreatív, látványos és élvezetes interaktív kiállítás gyerekeknek és családoknak Budapest szívében, a Király utcában!

A budapesti Néprajzi Múzeum a világ egyik legkorszerűbb etnográfiai intézménye. Gyűjteményében a közel 225 ezer néprajzi tárgy mellett egyedülálló fényképfelvételeket,…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!