Program


Carmen - Székesfehérvári Balett Színház

Carmen - Székesfehérvári Balett Színház

Székesfehérvári Balett Színház szervezésében.
Az estünk 3 egyfelvonásos táncműből áll, a Szeszélyből, az Aritmiából és a Carmen-ből.

SZESZÉLY

Alexander Ekman 2006 nyarán, barcelonai IT Dansa közreműködésével alkotta meg a ’Szeszély’ című darabot.  Humorral telített darab emberekről, akik szakadatlan küzdenek a beilleszkedéssel és folyton racionálisan igyekeznek viselkedni. Hogyan próbáljuk fenntartani ép elménk látszatát még akkor is mikor legbelül az őrület kerülget bennünket… A mű egésze való életből vett, változatos szituációkat mutat be. A próbákat nézve döbbentem rá, hogy egy különös musicalt sikerült alkotni, mely sötét és szomorú. Valójában nem tudod eldönteni most nevetni kellene-e vagy sem. Humoros, de nem igazán vicces… Szomorkás, mégsem annyira szomorú. Élvezetes, ám mégsem annyira kellemes.

Szeszély (WHIM)  alkotói:

Koreográfus: Alexander Ekman

Zene:
Antonio Vivaldi: The Four Seasons – “Winter”
Marcelle de Lacour: La pendule de Marie-Antoinett
Edmundo Ros: Bolero
Nina Simone: My baby just cares for me

Jelmezterv: Alexander Ekman
Fényterv: Alexandre Kurt
Betanító balettmester: Mathilde Van de Meerendonk
Próbavezető balettmester: Cristina Porres Mormeneo

Táncolják:
Elisa Insalata
Cristina Porres Mormeneo
Dusana Heráková
Wu Meng-Ting
Elisa Lodolini
Maria Fernanda Losada
Kovalszki Boglárka
Fernando Gabriel Luis Luis
Leigh Alderson
Dávid Janík
Valerio Zaffalon
Francesco Vitale Farris              


ARITMIA

Az aritmia - ami orvosi kifejezéssel élve szívritmus zavart jelent – ez esetben metaforának tekintendő.

Életünket harmónia és diszharmónia, ritmus és aritmia (azaz a normálisnak, megszokottnak tekintett ritmus megváltozása, megtörése) jellemzi. Az élet ritmusa olykor egyenletes, máskor pedig egyenletlenné válik. Vonatkozik ez az egyénre, párkapcsolatra, vagy akár több ember kapcsolatára, de vonatkozhat egy társadalomra is. A balettet négy táncművész egy viszonylag szűk térben táncolja. A balettet a COVID-19 vírus által okozott világjárvány kapcsán, mint egy a társadalomra gyakorolt hatásainak, valamint a karantén időszaknak dedikálva alkottam meg.Jelen időszakunkban a megszokott élet ritmusunk megtört, megváltozott, ha úgy tetszik bizonyos értelemben véve aritmikussá vált. Mindemellett képzőművészeti értelemben véve is létezik ritmus és aritmia. Az emberi test sem szimmetrikus. Az „aritmia” tetten érhető többek között Pablo Picasso munkásságában.

Aritmia alkotói:

Koreográfus: Egerházi Attila

Zene:
Christoph Willibald Gluck & Giovanni Sgambati / James Rhodes: Orfeo et Eurydice: Mélodie for piano solo
Johan Sebastian Bach: Concerto in ré mineur BWV 974 II Adagio Feeding: Shifted Orquesta Club Miranda: Serenata Koreográfus asszisztens és próbavezető balettmester: Cristina Porres Mormeneo
Jelmezterv: Dusana Heráková
Színpadkép és fényterv: Egerházi Attila

Táncolják:
Cristina Porres Mormeneo
Dusana Heráková
Fernando Gabriel Luis Luis
Dávid Janík


CARMEN

A balett alapvető emberi érzelmeket vesz górcső alá. Úgy, mint szerelem, szerelemféltés, féltékenység, vágy, csábítás, valamint férfi és nő között létrejövő dominancia. A táncdráma megalkotásával semmiképpen nem volt célom, hogy az illusztrációul szolgáljon Carmen és Don José örök érvényű történetéhez, hanem hogy Bizet operájából, Rodion Schedrin által írt tánc szvitté komponált zeneművet láttatva, a zene, a tánc és a szcenográfia (színpadkép, jelmez, díszlet és világítás) egységbe öntése révén egy új minőséget hozzak létre. Olyanképpen alkottam meg a darabot, hogy az egyben legyen átélhető, érezhető és érthető történet. Lényeges és általam fontosnak tartott dramaturgiai eszköz a humor, az irónia és a szarkazmus, amely érezhetően végig vonul a baletten.

Carmen szereposztása, alkotói:

Koreográfus: Egerházi Attila
Zene: Rodion Shchedrin (Bizet nyomán)
Próbavezető balettmester és koreográfus asszisztens: Cristina Porres Mormene
Jelmezterv: Andrea T. Hammer, Dusana Heráková
Fényterv: Egerházi Attila
Díszletterv: Árvai György

Carmen: Cristina Porres Mormeneo
Don José: Fernando Gabriel Luis Luis
Michaela: Dusana Heráková
Torreádor: Valerio Zaffalon
Zuniga őrmester: Dávid Jánik
Dohány gyári munkásnők: Elisa Insalata, Wu Meng Ting, Maria Elisa Lodolini, Fernanda Losalda, Kovalszki Boglárk
Katonák: Francesco Vitale Farris, Yoshitake Koh, Lin Yun-Cheng


A szereposztás változtatásának jogát fenntartjuk!