Person


József Sas
2

József Sas

Fødsel: † 1939–2021

Színész, rendező, író, színházigazgató, humorista.

Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját 1957-ben végezte el majd a győri Kisfaludy Színházhoz (jelenlegi nevén Győri Nemzeti Színház) szerződött. Tagja volt 1958-tól a Békés Megyei Jókai Színháznak, 1959-től a Pécsi Nemzeti Színháznak, 1960-tól A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, 1966-tól pedig a kecskeméti Katona József Színháznak.…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Színész, rendező, író, színházigazgató, humorista.

Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját 1957-ben végezte el majd a győri Kisfaludy Színházhoz (jelenlegi nevén Győri Nemzeti Színház) szerződött. Tagja volt 1958-tól a Békés Megyei Jókai Színháznak, 1959-től a Pécsi Nemzeti Színháznak, 1960-tól A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, 1966-tól pedig a kecskeméti Katona József Színháznak. 1973 óta a Mikroszkóp Színpad művésze, melynek 1985-2009 között igazgatója is volt. A rádió- és tv-kabarék állandó közreműködője, számtalan nagylemeze jelent meg, több önálló estnek írója, valamint előadója.

2008-ban jogerősen egy év, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint 300 ezer forint pénzbírságra ítélték hét rendbeli adócsalás vádjával, ezért, bár abban az évben Kossuth-díjra jelölték, az előterjesztést visszavonták. Az ügyészség adatai szerint 1998 és 2001 között mintegy 35 millió forintot nem fizetett be adóként, emellett hétmillió forint egészségügyi hozzájárulással és négymillió forint tb-járulékkal is adós, összesen 46,1 millió forinttal.

Díjak, elismerések:

SZOT-díj (1980)
Jászai Mari-díj (1981)
Karinthy-gyűrű (1984)
Érdemes művész (1985)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1995)
Erzsébet-díj (1993)
Kiváló művész (2003)

Kiröhögjük magunkat - Új Sas-fészek kabaré

Kiröhögjük magunkat - Új Sas-fészek kabaré

Belvárosi Színház
  • Humorista
Le vagytok szavazva!-Sas kabaré

Le vagytok szavazva!-Sas kabaré

Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
MASZK - jótékonysági gálaest

MASZK - jótékonysági gálaest

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Skuespiller
SAS - FÉSZEK BUÉK! a Hüvelyk Mutyi szilveszteri ea.

SAS - FÉSZEK BUÉK! a Hüvelyk Mutyi szilveszteri ea.

Belvárosi Színház
  • Instruktør
TárSASjáték - Sas kabaré

TárSASjáték - Sas kabaré

Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
  • Skuespiller

Anbefalinger


Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.