Artyści


Csaba Pengő

Csaba Pengő

Zenész.

Tizenhat évesen kezdett el basszusgitározni, majd a békéscsabai zeneiskolában Horváth Eleknél nagybőgőzni. Tanulmányait a békéscsabai Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta. Ebben az időben már aktívan játszott helyi zenekarokban, többek között ekkor játszott először együtt Nagy Szabolccsal.

Az iskola befejezése után Budapestre költözött, ahol az ekkor alakult…

 Więcej

Aktualne tytuły


Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

Zenész.

Tizenhat évesen kezdett el basszusgitározni, majd a békéscsabai zeneiskolában Horváth Eleknél nagybőgőzni. Tanulmányait a békéscsabai Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta. Ebben az időben már aktívan játszott helyi zenekarokban, többek között ekkor játszott először együtt Nagy Szabolccsal.

Az iskola befejezése után Budapestre költözött, ahol az ekkor alakult Muddy Shoes tagja lett. A Zeneművészeti Főiskola jazz tanszakán Berkes Balázs tanítványaként 2004.-ben diplomázott.

Ezalatt több formációban is megfordult (Gerendás Péter, The Moonshiners, Póka Angéla), számos lemezen működött közre stúdiózenészként (Nagy Szabolcs, Szabó Tamás stb.), Ororsz Zoltán zenekarával 2005. óta dolgozik. 2003. óta alapító tagja a Pribojszki Mátyás Band-nek, mellyel Európa legtöbb országában sikerrel bemutatkozott.

2009.-ben Nagy Szabolccsal megalakította a Pusztaszó-t.

"Végy karjaidra idő"

Budaörsi Latinovits Színház
  • Nagybőgő
ALL IN FIVE

ALL IN FIVE

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • basszusgitár
Családregény - Gerendás Péter koncertje

Családregény - Gerendás Péter koncertje

Zsidó Kulturális Fesztivál
  • Zenész
Családregény - Gerendás Péter koncertje

Családregény - Gerendás Péter koncertje

Zsidó Kulturális Fesztivál
  • Zenész
Pengő Csaba nagybőgő szólókoncertje

Pengő Csaba nagybőgő szólókoncertje

Hegyvidéki Kulturális Szalon
  • Zenész
„Végy karjaidra idő”

„Végy karjaidra idő”

Békéscsabai Jókai Színház
  • Aktor

Polecamy


Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.