Umelec


Rita Kerkay
3

Rita Kerkay

Narodenie: 1987. március 29. (Székesfehérvár)

Színésznő.

2009-2014-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakos hallgatója. Osztályvezető tanárai: Zsótér Sándor, Zsámbéki Gábor. 2014-től a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja, ahol egyetemi gyakorlatát is töltötte.

Tanulmányok:
Székesfehérvár, Szent Imre Általános Iskola (1993-1997)
Székesfehérvár, Ciszterci Szent István Gimnázium (1997-2005)
Budapest, Shakespeare…

 Viac

Aktuálne programy


Multiverzum, 7 nap

Vörösmarty Színház

Pelikán Fészekbeli előadásunk a bullying jelenségére fókuszál. Két kamaszlány kegyetlenül őszinte naplóbejegyzésein keresztül tárja fel a bántalmazóvá és áldozattá…

A kék hajú lány

Vörösmarty Színház

Az előadás célközönsége a 13-17 év közti korosztály, iskolai osztályoknak, csoportoknak ajánljuk! Az előadás időtartama kétszer 45 perc plusz…

Színésznő.

2009-2014-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakos hallgatója. Osztályvezető tanárai: Zsótér Sándor, Zsámbéki Gábor. 2014-től a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja, ahol egyetemi gyakorlatát is töltötte.

Tanulmányok:
Székesfehérvár, Szent Imre Általános Iskola (1993-1997)
Székesfehérvár, Ciszterci Szent István Gimnázium (1997-2005)
Budapest, Shakespeare Színművészeti Akadémia (2005-2008)
Budapest, Színház és Filmművészeti Egyetem színművész szak (2009-2014)

Színházi munkáiból:
2020 Megtisztulás - Mikve (Bemutató 2020. március 7.)
2020 Az ember tragédiája 2.0 (Bemutató 2020. október 31.)
2020 Népírtás, avagy nem funkcionál a májam (Bemutató 2020. április 25.)
2020 Odaadó hívetek, Surik - rendező (Bemutató 2020. január 10.)
2019 A Vágy nevű villamos (Bemutató 2019. április 27.)
2019 Kafka a tengerparton (Bemutató 2019. április 5.)
2018 Perelj, Uram! (Bemutató 2018. október 6.)
2018 Kafka a tengerparton (Bemutató 2018. április 7.)
2018 Régimódi történet (Bemutató 2018. február 10.)
2018 Az ember tragédiája 1. (Bemutató 2018. december 1.)
2017 Jóembert keresünk (Bemutató 2017. október 25.)
2017 Mese a Látóhegyről (Bemutató 2017. szeptember 17.)
2017 Európa, édes hazám (Bemutató 2017. április 8.)
2017 Leonce és Léna (Bemutató 2017. október 7.)
2017 A hülyéje (Bemutató 2017. július 16.)
2017 Apák és fiúk (Bemutató 2017. január 21.)
2016 Szutyok (Bemutató 2016. január 30.)
2016 A Herner Ferike faterja (Bemutató 2016. szeptember 29.)
2016 A rajongók (Bemutató 2016. április 23.)
2016 Hópehely hercegnő - ötlet Bemutató 2016. november 26.)
2015 Koronázási Szertartásjáték - Könyves Kálmán: A szellem harcosa (Bemutató 2015. augusztus 15.)
2015 Terrorizmus (Bemutató 2015. október 1.)
2015 Augusztus Oklahomában (Bemutató 2015. november 28.)
2015 Vérnász (Bemutató 2015. január 17.)
2015 Tizenkét dühös ember (Bemutató 2015. október 10.)
2014 Momo (Bemutató 2014. október 3.)
2014 Őfelsége komédiása (Bemutató 2014. október 18.)
2014 A Ludas
2014 A Mester és Margarita (Bemutató 2014. április 12.)
2014 Kincsek szigete (Bemutató 2014. január 23.)
2014 Tajtékos napok (Bemutató 2014. március 21.)
2013 Peer Gynt
2013 Don Juan (Bemutató 2013. május 5.)
2013 A fösvény (Bemutató 2013. október 26.)
2013 Roberto Zucco (Bemutató 2013. november 23.)
2013 Állampolgári ismeretek (Bemutató 2013. augusztus 15.)
2013 Haikuk (Bemutató 2013. április 20.)
2012 A Kígyóasszony (Bemutató 2012. október 20.)
2012 Kabaré (Bemutató 2012. december 31.)
2011 Futótűz (Bemutató 2012. február 24.)
2011 Énekelünk... - ének
2011 Meller-hadnagy

Filmek:
Jupiter holdja (magyar filmdráma, 2017)
1945 (magyar filmdráma, 2017)
Zsibvásár (magyar kisjátékfilm, 2015)
Valakinek a valamije (magyar kisjátékfilm, 20 perc, 2009)
Turgenyev - Brian Friel: Apák és fiúk - A székesfehérvári Vörösmarty Színház előadása (magyar művészeti műsor, 180 perc)

7.GYERMEK SZÍNHÁZI SZEMLE-ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK

7.GYERMEK SZÍNHÁZI SZEMLE-ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Herec/čka
A Budapesti Tavaszi Fesztivál programja Vörösmarty Színház:  Musil : A rajongók

A Budapesti Tavaszi Fesztivál programja Vörösmarty Színház: Musil : A rajongók

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Herec/čka
A fösvény

A fösvény

Vörösmarty Színház
  • Herec/čka
A fösvény

A fösvény

Vörösmarty Színház
  • Mariane
A Herner Ferike faterja

A Herner Ferike faterja

Móricz Zsigmond Színház
  • Kuncze András, jelenleg iskolaigazgató; az előadás rendezője
A Herner Ferike faterja

A Herner Ferike faterja

Vörösmarty Színház
  • Asszony, a rendőr felesége, a Herner Ferike muterja
A HÜLYÉJE

A HÜLYÉJE

Vörösmarty Színház
  • Maggie, a felesége
A hülyéje

A hülyéje

Vörösmarty Színház
  • Maggie, a felesége
A kígyóasszony

A kígyóasszony

SZFE
  • Herec/čka
A Mester és Margarita

A Mester és Margarita

Vörösmarty Színház
  • Frida, Hegyesorrú nő, Fiatal nő, titkárnő
A rajongók

A rajongók

Vörösmarty Színház
  • Mertens kisasszony
A rajongók

A rajongók

Vörösmarty Színház
  • Herec/čka
A Vágy nevű villamos

A Vágy nevű villamos

Vörösmarty Színház
  • Jósnő, nővér
Állampolgári ismeretek

Állampolgári ismeretek

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Iné
Állampolgári ismeretek

Állampolgári ismeretek

Stúdió K Színház
  • Herec/čka
Apák és fiúk

Apák és fiúk

Vörösmarty Színház
  • Katyerina Szergejevna, Anna húga
Augusztus Oklahomában

Augusztus Oklahomában

Vörösmarty Színház
  • Ivy Weston
Az ember tragédiája 2.0

Az ember tragédiája 2.0

Vörösmarty Színház
  • Éva, mint Francoise Gilot, Picasso élettársa, Orsi angyal
Az öreg hölgy látogatása

Az öreg hölgy látogatása

Vörösmarty Színház
  • Asszony
Diótörőcske

Diótörőcske

Vörösmarty Színház
  • Rendező, díszlettervező, jelmeztervező
Don Juan

Don Juan

MALADYPE SZÍNHÁZ
  • Donna Elvira – másnap este/ Charlotte/Angelika
Don Juan

Don Juan

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Herec/čka
Európa, édes hazám

Európa, édes hazám

Vörösmarty Színház
  • Herec/čka
Francia sanzonok az Ódry Színpadon

Francia sanzonok az Ódry Színpadon

SZFE
  • Herec/čka
Furcsa pár

Furcsa pár

Szarvasi Vízi Színház
  • Sylvie
Futótűz

Futótűz

SZFE
  • Herec/čka
Göncz Árpád: Mérleg

Göncz Árpád: Mérleg

Csokonai Rendezvényház
  • Réžia
Haikuk

Haikuk

SZFE
  • Herec/čka
Háy János: A Herner Ferike faterja - Kozák András Stúdiószínpad

Háy János: A Herner Ferike faterja - Kozák András Stúdiószínpad

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Asszony, a rendőr felesége, a Herner Ferike muterja
Háy János: A Herner Ferike faterja - Vörösmarty Színház

Háy János: A Herner Ferike faterja - Vörösmarty Színház

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Asszony, a rendőr felesége, a Herner Ferike muterja
Julius Caesar

Julius Caesar

Vörösmarty Színház
  • Portia, Brutus felesége
Kabaré

Kabaré

SZFE
  • Iné
Kincsek szigete

Kincsek szigete

Vörösmarty Színház
  • Szabó Adri/Netti
Kincsek szigete

Kincsek szigete

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Kincsek szigete

Kincsek szigete

Vörösmarty Színház
  • Szabó Adri
Kincsek szigete 1

Kincsek szigete 1

Vörösmarty Színház
  • Szabó Adri
Kincsek szigete 2

Kincsek szigete 2

Vörösmarty Színház
  • Szabó Adri
Kincsek szigete 3

Kincsek szigete 3

Vörösmarty Színház
  • Szabó Adri
Kincsek szigete 4

Kincsek szigete 4

Vörösmarty Színház
  • Szabó Adri
Kincsek szigete 5

Kincsek szigete 5

Vörösmarty Színház
  • Szabó Adri
Koronázási Szertartásjáték - KÖNYVES KÁLMÁN

Koronázási Szertartásjáték - KÖNYVES KÁLMÁN

Vörösmarty Színház
  • Második feleség
Mérleg

Mérleg

Vörösmarty Színház
  • Réžia
Mikve

Mikve

Vörösmarty Színház
  • Eszti
Mikve

Mikve

Vörösmarty Színház
  • Eszti
Mikve - A megtisztulás fürdője

Mikve - A megtisztulás fürdője

Vörösmarty Színház
  • Eszti
Moliére: A fösvény - A székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

Moliére: A fösvény - A székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Mariane
MOMO

MOMO

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kassziopeia
Momo

Momo

Vörösmarty Színház
  • Kassziopeia
Momo 1

Momo 1

Vörösmarty Színház
  • Kassziopeia
Momo 2

Momo 2

Vörösmarty Színház
  • Kassziopeia
Momo 3

Momo 3

Vörösmarty Színház
  • Kassziopeia
Momo 4

Momo 4

Vörösmarty Színház
  • Kassziopeia
Momo 5

Momo 5

Vörösmarty Színház
  • Kassziopeia
Momo 6

Momo 6

Vörösmarty Színház
  • Kassziopeia
Neil Simon: A furcsa pár – női változat

Neil Simon: A furcsa pár – női változat

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Odaadó hívetek, Surik

Odaadó hívetek, Surik

Vörösmarty Színház
  • Látványtervező / Rendező
ODÜSSZEIA

ODÜSSZEIA

Vörösmarty Színház
  • Mentor
Őfelsége komédiása

Őfelsége komédiása

Vörösmarty Színház
  • Mariette Rival
Őfelsége komédiása - Székesfehérvár

Őfelsége komédiása - Székesfehérvár

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Mariette Rival
Peer Gynt

Peer Gynt

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Herec/čka
Peer Gynt

Peer Gynt

SZFE
  • Herec/čka
Pisztácia és mogyoró

Pisztácia és mogyoró

Vörösmarty Színház
  • Kovacicné
Pisztácia és mogyoró - helyszín: Kozák András Stúdió

Pisztácia és mogyoró - helyszín: Kozák András Stúdió

Vörösmarty Színház
  • Kovacicné
Szentivánéji álom

Szentivánéji álom

Vörösmarty Színház
  • Tündér, Borsóvirág
Szétbombázva

Szétbombázva

Vörösmarty Színház
  • Látvány
Szutyok

Szutyok

Vörösmarty Színház
  • Anita
Szutyok 1

Szutyok 1

Vörösmarty Színház
  • Anita
Szutyok 2

Szutyok 2

Vörösmarty Színház
  • Anita
Szutyok 3

Szutyok 3

Vörösmarty Színház
  • Anita
Szutyok 4

Szutyok 4

Vörösmarty Színház
  • Anita
Szutyok 5

Szutyok 5

Vörösmarty Színház
  • Anita
Tajtékos napok

Tajtékos napok

SZFE
  • Isis
Unokám, Benjamin

Unokám, Benjamin

Vörösmarty Színház
  • Réžia
Vörösmarty Színház:  Musil : A rajongók

Vörösmarty Színház: Musil : A rajongók

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Herec/čka
VSZF 2017. Apák és fiúk (Székesfehérvár)

VSZF 2017. Apák és fiúk (Székesfehérvár)

Thália Színház
  • Katyerina Szergejevna, Anna húga

Ponuky


Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.