Artist


Bálint Gájer
8

Bálint Gájer

Birth: 1980 október 10.

Énekes

Marcaliban született.

1990-ben beiratkozott a Marcali Állami Zeneiskola ütő szakára, ahol Sárkány Zsolt, "Liszt díjas" ütőhangszeres kamaraművész tanítványként kezdte el muzikális tanulmányait.

1994-ben társaival megalapította a Marcato Ütőegyüttest, aminek 10 esztendőn keresztül volt állandó tagja.

1996-ban kezdett zenélni a Balaton…

 Continue

Current programs


Percussion & Voice – Concert of the Danubia Percussion Ensemble and Bálint Gájer

Budapest Music Center

In their joint production, Bálint Gájer and the Danubia Percussion Ensemble will introduce you to the thousand faces of…

Énekes

Marcaliban született.

1990-ben beiratkozott a Marcali Állami Zeneiskola ütő szakára, ahol Sárkány Zsolt, "Liszt díjas" ütőhangszeres kamaraművész tanítványként kezdte el muzikális tanulmányait.

1994-ben társaival megalapította a Marcato Ütőegyüttest, aminek 10 esztendőn keresztül volt állandó tagja.

1996-ban kezdett zenélni a Balaton M&K Fúvószenekar dobosaként.

2001 és 2005 között Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Szakközépiskola Jazz-ének szakán Pély Barna és Pocsai Kriszta tanítványaként folytatta pályafutását.

2009-ben megnyerte a III. Jazzy Jazz Dalverseny "Legjobb férfi énekes"-ének járó díját.

- 2010-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen sikeresen szerzett Jazz-ének előadóművész-, -tanár diplomát
- 2010 októberében megjelent újabb együttese, a Group'N'Swing zenekar című bemutatkozó nagylemeze
- 2012-ben ezt követte a formáció "Botrány" névre keresztelt második stúdióalbuma
- 2013-ban Gájer Bálint a dobogó másik fokán végzett a "The Voice" tehetségkutató magyarországi szériájának döntőjében
- 2013-ban az énekes a Group ’N’ Swinggel Fonogram-díjat kapott a Botrány című nagylemezért "Az év hazai szórakoztató zenei albuma" kategóriában.
- 2013-ban Gájer Bálintnak ítélték az Alle Elegancia Díját "A legelegánsabb zenész" kategóriában
- 2014 októberében megjelent "Egyszerű az élet" című első albuma
- 2015 májusában Fonogram díjat nyer az "Egyszerű az élet" című albuma "Az év hazai kortárs szórakoztató zenei albuma vagy hangfelvétele" kategóriában
- 2015 februárjában döntőbe kerül a Magyarországi Eurovíziós dalfesztiválon (A Dal 2015) a "That's How It Goes" cimű száma
- 2016 novemberében jelent meg második önálló lemeze, mely a "Swing 'N' Pop" címet viseli
- 2017 december 1-én megjelent a harmadik nagylemeze, "Swing Karácsony" címmel
- 2019 év elején a koncert.hu internetes oldal szavazásán Második helyezést ér el az "Év klubkoncertje 2018" szavazáson
- 2019 márciusában Pro Arte dijjal jutalmazzák, mely elismerést minden évben olyan magyar művészek vehetik át, akik a megelőző években komoly sikereket értek el hazai – és nemzetközi szinten is.

A BROADWAY CSILLAGA – Barbra Streisand legszebb dalai

A BROADWAY CSILLAGA – Barbra Streisand legszebb dalai

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Énekes, "a swing hercege".
Bublé & More – Gájer Bálint

Bublé & More – Gájer Bálint

Orfeum Club
  • Énekes
Bublé & More – Gájer Bálint

Bublé & More – Gájer Bálint

Orfeum Club
  • Énekes
Bublé and More - Gájer Bálint önálló estje

Bublé and More - Gájer Bálint önálló estje

Orfeum Club
  • Énekes
Bublé& More - Gájer Bálint önálló estje

Bublé& More - Gájer Bálint önálló estje

Orfeum Club
  • Énekes
EKMK KARÁCSONY- GÁJER BÁLINT KONCERTJE

EKMK KARÁCSONY- GÁJER BÁLINT KONCERTJE

Egri Kulturális és Művészeti Központ
  • Énekes
Ez tényleg Príma! Molnár Dixieland Band/Gájer Bálint/Koós Réka/Lázár István

Ez tényleg Príma! Molnár Dixieland Band/Gájer Bálint/Koós Réka/Lázár István

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Énekes
FILMZENE A VILÁG KÖRÜL- ESŐNAP!!!

FILMZENE A VILÁG KÖRÜL- ESŐNAP!!!

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Énekes
Gábriel SHOW

Gábriel SHOW

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Vendég
Gájer Bálint - Lemezbemutató élőzenekaros nagykoncert

Gájer Bálint - Lemezbemutató élőzenekaros nagykoncert

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Pro Arte- és kétszeres Fonogram-díjas ének előadóművész, tanár.
Gájer Bálint - Lemezbemutató koncert

Gájer Bálint - Lemezbemutató koncert

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Énekes
Gájer Bálint - Swing & Pop

Gájer Bálint - Swing & Pop

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Énekes
Gájer Bálint - Swing Karácsony

Gájer Bálint - Swing Karácsony

GAG Management Kft.
  • Énekes
Gájer Bálint adventi koncertje

Gájer Bálint adventi koncertje

Hankó István Művészeti Központ
  • Énekes, "a swing hercege"
Gájer Bálint és a Budapest Jazz Orchestra vendég: Zsemlye Veronika

Gájer Bálint és a Budapest Jazz Orchestra vendég: Zsemlye Veronika

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Pro Arte- és kétszeres Fonogram-díjas ének előadóművész, "a swing hercege".
Gájer Bálint és Szőke Nikolett estje

Gájer Bálint és Szőke Nikolett estje

Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Other
Gájer Bálint és zenekara

Gájer Bálint és zenekara

Failoni Kamarazenekar Nonprofit Kft.
  • Énekes
Gájer Bálint és zenekara – KastélyKoncert

Gájer Bálint és zenekara – KastélyKoncert

Általános 2
  • Énekes
Gájer Bálint karácsonyi koncertje

Gájer Bálint karácsonyi koncertje

Orfeum Club
  • Énekes
Gájer Bálint koncert

Gájer Bálint koncert

Nr1Media
  • Ének
Gájer Bálint Koncertestje

Gájer Bálint Koncertestje

Munkácsy Mihály Művelődési Ház
  • Pro Arte- és kétszeres Fonogram-díjas ének előadóművész, "a swing hercege".
Gájer Bálint lemezbemutató koncert

Gájer Bálint lemezbemutató koncert

Nr1Media
  • Swingénekes
GÁJER BÁLINT lemezbemutató nagykoncert

GÁJER BÁLINT lemezbemutató nagykoncert

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Énekes
Gájer Bálint Swing Karácsony, Sztárvendég: Malek Andrea

Gájer Bálint Swing Karácsony, Sztárvendég: Malek Andrea

GAG Management Kft.
  • Pro Arte- és kétszeres Fonogram-díjas ének előadóművész, "a swing hercege".
Gájer Bálint Voice & Piano koncert

Gájer Bálint Voice & Piano koncert

Egressy Gábor Szabadidőközpont
  • Előadóművész
Gájer Bálint “Swing karácsony” lemezbemutató

Gájer Bálint “Swing karácsony” lemezbemutató

Jukebox Rendezvényszervező Kft.
  • Énekes
Gálakoncert – Jazz Showcase

Gálakoncert – Jazz Showcase

Müpa
  • Énekes
JAMES BOND 60 -filmzene koncert show

JAMES BOND 60 -filmzene koncert show

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Jazz STation – Jazz GasztroeST

Jazz STation – Jazz GasztroeST

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Other
Jazzy Fesztivál 2019 - Club Des Belugas feat. Anna Luca, Gájer Bálint

Jazzy Fesztivál 2019 - Club Des Belugas feat. Anna Luca, Gájer Bálint

MOMkult
  • Other
Jótékonysági Bál - A csillagos Éjszaka

Jótékonysági Bál - A csillagos Éjszaka

Általános
  • Énekes - a swing hercege
Koncert + Házi krémválogatás vacsora - Swing & Pop - Gájer Bálint estje

Koncert + Házi krémválogatás vacsora - Swing & Pop - Gájer Bálint estje

Orfeum Club
  • Énekes, "a swing hercege"
Koncert + Tapas tál: Bublé and More – Gájer Bálint koncertje

Koncert + Tapas tál: Bublé and More – Gájer Bálint koncertje

Orfeum Club
  • Énekes, "a swing hercege"
Molnár Dixieland Band koncert -

Molnár Dixieland Band koncert - "Ez tényleg Príma"

Csili Művelődési Központ
  • Énekes
NEW YORK-NEW YEAR

NEW YORK-NEW YEAR

Alba Regia Szimfonikus Zenekar
  • Énekes
Orfeum 1, 2, 3 - Szvingest

Orfeum 1, 2, 3 - Szvingest

Orfeum Club
  • Actor/Actress
PénteK13 - Z13 - Gájer Bálint - Berki Tamás és a Molnár Dixieland Band

PénteK13 - Z13 - Gájer Bálint - Berki Tamás és a Molnár Dixieland Band

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Swingénekes
Sanzon sansz

Sanzon sansz

Magyar Állami Operaház
  • Közreműködik
SINATRA Gájer Bálint - Kocsis Tibor Lányi Lala - Vastag Tamás

SINATRA Gájer Bálint - Kocsis Tibor Lányi Lala - Vastag Tamás

Nr1Media
  • Ének
Sounds of the World II. - Észak-Amerika (Szabadtéri hangverseny)

Sounds of the World II. - Észak-Amerika (Szabadtéri hangverseny)

Kamara Akadémia Egyesület
  • ének
Swing and Pop - Gájer Bálint estje

Swing and Pop - Gájer Bálint estje

Orfeum Club
  • Énekes
Swing'n Pop - Gájer Bálint koncertje

Swing'n Pop - Gájer Bálint koncertje

Orfeum Club
  • Énekes
Szentpéteri Csilla & Band - 100% Zene, Vendég: Gájer Bálint

Szentpéteri Csilla & Band - 100% Zene, Vendég: Gájer Bálint

GAG Management Kft.
  • Énekes
Szentpéteri Csilla & Band koncertshow

Szentpéteri Csilla & Band koncertshow

Általános 2
  • Pro Arte- és kétszeres Fonogram-díjas ének előadóművész, "a swing hercege".
Újévi Koncert - Budapest Jazz Orchestra - The Golden Era of Jazz - Közreműködik: Polyák Lilla

Újévi Koncert - Budapest Jazz Orchestra - The Golden Era of Jazz - Közreműködik: Polyák Lilla

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Énekes, "a swing hercege".
VALAMI SWING - Gájer Bálint és a Debrecen Big Band műsora

VALAMI SWING - Gájer Bálint és a Debrecen Big Band műsora

Kölcsey Központ
  • Ének
xFenyő Miklós koncert

xFenyő Miklós koncert

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Sztárvendég
Zempléni Fesztivál, Frank Sinatra 100

Zempléni Fesztivál, Frank Sinatra 100

Tünde Tickets Kft.
  • Ének
„Swing Karácsony” – Gájer Bálint nagykoncertje - Sztárvendég: Malek Andrea

„Swing Karácsony” – Gájer Bálint nagykoncertje - Sztárvendég: Malek Andrea

Müpa
  • Pro Arte- és kétszeres Fonogram-díjas ének előadóművész, "a swing hercege".

Recommendations


Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.