Person


Dóra  Létay
3

Dóra Létay

Fødsel: 1970. szeptember 4. (Budapest)

Színésznő.

1982-ben a Magyar Rádió Gyermekstúdiójában kezdte színészi pályafutását, ahol két évet töltött. 1985-1989 között a Toldy Ferenc Gimnázium tanulója volt. Ezután a középiskolai évei alatt a Pinceszínházban szerepelt, 1986-87-ben. 1989-1993 között végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát színész szakon Iglódi István tanítványaként. 1993-94-ben a Budapesti…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Színésznő.

1982-ben a Magyar Rádió Gyermekstúdiójában kezdte színészi pályafutását, ahol két évet töltött. 1985-1989 között a Toldy Ferenc Gimnázium tanulója volt. Ezután a középiskolai évei alatt a Pinceszínházban szerepelt, 1986-87-ben. 1989-1993 között végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát színész szakon Iglódi István tanítványaként. 1993-94-ben a Budapesti Kamaraszínház következett, majd két évig (1994-1996) a Miskolci Nemzeti Színházban játszott. 1996-1998 között a Szegedi Nemzeti Színházban szerepelt, majd egy évet töltött Zalaegerszegen, a Hevesi Sándor Színházban. 1999 óta szabadúszó.

Díjai:
Domján Edit-díj (2001)
Sztankay István-díj (2017)
Jászai Mari-díj (2019)

Színházi szerepeiből:
Marivaux: A vita....Adine
Offenbach: Szép Heléna....Juno
Jókai Mór: A hulla férje....Jeanette
William Shakespeare: Szentivánéji álom....Hermia
Knoblauch: A faun....Vivian
Witkiewicz: Az anya....Dorota
Shakespeare: Athéni Timon....
Genet: Cselédek....Claire
Nagy András: A csábító naplója....A Jansen lány
Örkény István: Kulcskeresők....Katinka
Szép Ernő: Háromlevelű lóhere....Iboly
Barrie: Pán Péter....Vanda
Russell: Vértestvérek....Linda
Federico García Lorca: Yerma....II. Fiatalasszony
Shepard-Wenders-Carson: Párizs, Texas....Jane
Wilde: Salome....Fiatal Salome
Hrabal-Menzel: Sörgyári capriccio....Maryska
Bulgakov: A Mester és Margarita....Margarita
Loewe: My fair lady....Elisa Doolittle
Webster: Amalfi hercegnő....Amalfi hercegnő
Wedekind: Pandora szelencéje (Lulu)....Lulu
Schiller: Ármány és szerelem....Lujza
Anton Pavlovics Csehov: A manó....Szerebrjakov felesége
Szirmai Albert: Mágnás Miska....Marcsa
Shakespeare: Sok hűhó semmiért....Beatrice
Csehov: A három húg (Három nővér)....Natasa
Brecht: Baal....
Coleman: Sweet Charity....Charity
Lawler: A tizenhetedik baba nyara....Olive
Ábrahám Pál: Viktória....Ach-Wong
Shaffer: Amadeus....Constanze Weber
Háy Gyula: Isten, császár, paraszt....Borbála
Eisemann Mihály: Bástyasétány 77....Kerekes Bözsi
Bacsó Péter: A tanú....Gizi
Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais: Figaro házassága avagy egy bolond nap....Grófnő; Pásztorlány
Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok....Olívia grófnő
Coward: Vidám kísértet....Elvira
Menchell: Sírpiknik....Mildred
Létay Dóra: Szmájli....Szmájli
Sauvil-Assous: Add kölcsön a feleséged!....Pauline Guéraud
Slade: Romantikus komédia....Allison
Shakespeare: Ahogy tetszik....Célia
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek....Dorina, Tomao házvezetőnője
Eve Ensler: Vagina Monológok

Játékfilmek:
Salome (1996)
Petőfi dalok (1999)
Egyszer élünk [2000)
Torzók (2001)
Papsajt (2002)
Telitalálat (2003)
Playing God (2004)
Most látszom, most nem látszom (2004)
A hetedik kör (2008)
    
Tévéfilmek:
Valahol Európa
Bástyasétány 77
Glóbusz (1993)
A valencia-rejtély (1995)
Barátom, Petőfi (1997)
Lámpaláz (1998)
A múzsa csókja (1998)
Kisváros (1999)
Folytassa, Claudia! (2003)
Könyveskép (2004)
A tett halála (2004)
Jóban Rosszban (2005–2009)
Aranyélet (2015)
Holnap Tali! (2017–2018)
Mintaapák (2019)

A három sárkány

A három sárkány

Móricz Zsigmond Színház
  • Anna
A három sárkány

A három sárkány

József Attila Színház
  • Anna
A TISZA FELSŐ FOLYÁSA

A TISZA FELSŐ FOLYÁSA

József Attila Színház
A Vagina Monológok

A Vagina Monológok

Thália Színház
  • Skuespiller
Acélmagnóliák

Acélmagnóliák

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Skuespiller
Add kölcsön a feleséged!

Add kölcsön a feleséged!

x/József Attila Színház
  • PAULINE GUÉRAUD, a miniszter felesége
Adrian Mole újabb kínszenvedései a felnőttkor küszöbén

Adrian Mole újabb kínszenvedései a felnőttkor küszöbén

Hybrid Művészeti Kulturális Nonprofit Kft.
  • Anya
Adrian Mole újabb kínszenvedései a felnőttkor küszöbén

Adrian Mole újabb kínszenvedései a felnőttkor küszöbén

Hybrid Művészeti Kulturális Nonprofit Kft.
  • ANYA
Adrian Mole újabb kínszenvedései a felnőttkor küszöbén

Adrian Mole újabb kínszenvedései a felnőttkor küszöbén

Hatszín Teátrum
  • Anya
Arzén és levendula

Arzén és levendula

József Attila Színház
  • Helen
Az aranyember

Az aranyember

József Attila Színház
  • Timéa, a lánya
Az üvegcipő

Az üvegcipő

József Attila Színház
  • Adél
Az üvegcipő

Az üvegcipő

Szegedi Nemzeti Színház
  • Adél
Bácskai Juli Pszichoszínháza - Azért, mert a férjedet kenyérre lehet kenni, nem kell folyton vajnak

Bácskai Juli Pszichoszínháza - Azért, mert a férjedet kenyérre lehet kenni, nem kell folyton vajnak

K11 Művészeti és Kulturális Központ
  • Főszerepben
Bácskai Juli Pszichoszínháza /január 10.

Bácskai Juli Pszichoszínháza /január 10.

K11 Művészeti és Kulturális Központ
  • Skuespiller
Bánk az esküdtszék előtt

Bánk az esküdtszék előtt

József Attila Színház
  • Gertrudis
Beszélő levelek - Március

Beszélő levelek - Március

Műhely Produkció
  • Skuespiller
Csalóka szivárvány

Csalóka szivárvány

József Attila Színház
  • Zsuzsanna
Dunakanyar / A Tisza felső folyása

Dunakanyar / A Tisza felső folyása

József Attila Színház
Ivan Menchell: Sírpiknik

Ivan Menchell: Sírpiknik

Kölcsey Központ
  • A fiatal nő
Karenina, Anna

Karenina, Anna

József Attila Színház
  • Anna Karenina, született Oblonszkaja
Létay Dóra:Szmájli

Létay Dóra:Szmájli

Thália Színház
  • Skuespiller
Lucifer Show

Lucifer Show

József Attila Színház
  • Skuespiller
Oidipusz - nyomozás

Oidipusz - nyomozás

József Attila Színház
  • Iokaszté; Teiresziász
Othello

Othello

József Attila Színház
  • Emília
Robert Harling: Acélmagnóliák (a Dániel bérlet előadása)

Robert Harling: Acélmagnóliák (a Dániel bérlet előadása)

Veres 1 Színház
  • Truvy
Robert Harling: Acélmagnóliák (a Sejtes bérlet előadása)

Robert Harling: Acélmagnóliák (a Sejtes bérlet előadása)

Veres 1 Színház
  • Truvy
Robert Harling: Acélmagnóliák (a Vankó bérlet előadása)

Robert Harling: Acélmagnóliák (a Vankó bérlet előadása)

Veres 1 Színház
  • Truvy
Romantikus komédia

Romantikus komédia

Thália Színház
  • Allison
Siegfried-idill, avagy Egy barátság vége

Siegfried-idill, avagy Egy barátság vége

SZFE
  • Elizabeth
SÍRPIKNIK

SÍRPIKNIK

Thália Színház
  • A fiatal nő
Sírpiknik

Sírpiknik

Jászai Mari Színház, Népház
  • Mildred
Sírpiknik

Sírpiknik

Szegedi Nemzeti Színház
  • A fiatal nő
Sírpiknik

Sírpiknik

Veszprémi Petőfi Színház
  • A fiatal nő
Sírpiknik - tragikomédia

Sírpiknik - tragikomédia

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Mildred
Szinkrontitkok

Szinkrontitkok

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Skuespiller
SZMÁJLI

SZMÁJLI

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
TOPRONGYOZÓ

TOPRONGYOZÓ

RS9 Színház
  • Lívia
Vízkereszt

Vízkereszt

Centrál Színház
  • Olívia, grófnő
xAdd kölcsön a feleséged

xAdd kölcsön a feleséged

József Attila Színház
  • PAULINE GUÉRAUD, a miniszter felesége

Anbefalinger


Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.