Program


Polyák Lilla koncert

Polyák Lilla koncert

A közkedvelt és mindig gyönyörű színész-énekesnőt sokoldalúsága, telt és bársonyos hangja tette népszerűvé.
 több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2017. május 20. szombat, 19:00

A Madách Színház és a Budapesti Operettszínház ünnepelt művésze számos szerepben bizonyította már tehetségét, de a színpad mellett popénekesnőként is egyre magasabbra tör. 2013-ban az Eurovíziós Dalfesztivál nemzeti dalválogatójában a Valami más című dala a középdöntőig menetelt, 2014-ben pedig a Karcolás című sláger került a legjobb 30 dal közé. Élő zenekari kíséret mellett ezek a slágerek is hallhatók a koncerten.

Ajánlatunk


„Rájöttem, hogy az emberek soha nem fognak megváltozni. Mindig hagyni fogják, hogy az okosabb és erőszakosabb ember uralkodjon rajtuk. Aki mindent mer, annak lesz igaza! Aki felrúgja a szabályokat, az hozza majd a törvényeket, és aki a legtöbbet meri, annak az igaza lesz a legerősebb. És ráébredtem, hogy a hatalom mindig annak a kezébe kerül, aki hajlandó megragadni. Hogy csak merni kell. Ennyi az egész. És akkor elhatároztam, hogy én merni fogok.”

Mindenkivel megeshet – mármint ha nő, és elmúlt annyi...

3+ 90 perc, 1 szünettel Bábtechnika: kesztyűsbáb, pálcás báb

Ajánló


Három nő és három férfi, ez egy szextett – bár a szerepek meglepően cserélődnek ezen a viharos éjszakán. Eleinte minden…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!