Program


MOBILMÁNIA
3

MOBILMÁNIA

A Mobilmánia magyar rockegyüttes, amely 2008-ban alakult egykori P. Mobil-tagokból.

Alapvető koncepciója az volt, hogy a több átalakulást megélt P. Mobil dalai annak az énekesnek az előadásában legyenek hallhatók koncerteken, akihez a közönség nagy része köti őket, illetve bizonyos dalokat a három énekes együtt adjon elő.  több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2017. május 12. péntek, 18:00

A koncerteken rendszeres előzenekar a RockBand, amely szünet nélkül adja át helyét a Mobilmániának (2009-ig Zeffer mellett a két gitáros és a dobos is a színpadon maradt, 2010-től pedig valamennyi RockBand-tag közreműködik a Mobilmániában is).

A koncertsikerek nyomán ajánlatot kaptak lemez megjelentetésére. Úgy döntöttek, ne régi dalok kerüljenek fel újra játszva, hanem készüljenek új szerzemények. Az album 2008 decemberében jelent meg Ez a mánia címmel.

Befejezését Tunyogi Péter már nem érhette meg, de még hallható rajta a hangja két dalban (igaz, rövid ideig, szöveg nélkül), továbbá egy szerzeménye is felkerült. Az ő halála után a zenekar úgy döntött, folytatja működését, átszervezett koncertműsorral. Tunyogiról minden koncerten megemlékeznek egy dal erejéig énekhangjának bejátszásával.

2009 áprilisában a Petőfi Csarnokban adtak nagyszabású koncertet, neves vendégekkel: Földes László (Hobo), aki korábban több ismert P. Mobil-sláger szövegét írta, Tunyogi Bernadett, az elhunyt énekes lánya, az Echo Quartettvonósnégyes, valamint a P. Mobil korábbi dobosai: Pálmai Zoltán, Döme Dezső, Herpai Sándor és Németh Gábor. A koncertről DVD is megjelent.

2010 elején átalakult a zenekar, részben a RockBandben lezajlott változások következtében. A korábbi P. Mobil-tagok közül Donászy Tibor is csatlakozott, aki már 2008-ban is helyettesítette néhány koncerten Borbély Zsolt dobost. Vikidál Gyula több előadásos színházi fellépésekre kapott felkérést, emiatt kilépett, bár vendég fellépőként számítanak rá a későbbiekben. Vámos Zsolt gitárost pedig Szentkirályi János váltotta fel. Az új felállásban készült el év végére a második nagylemezük.

2013 augusztusában Szentkirályi János kilépett. A hivatalos magyarázat szerint külföldi karrierjére kíván koncentrálni, ezt azonban ő maga cáfolta. Utódja, Kispál Balázs a szeptemberi MetalWar Festen mutatkozott be. Decemberre elkészült az előző évi PeCsa-koncert háromdimenziós felvétele, ami úttörőnek számít a magyar könnyűzenében. A felvétel megjelent blu-rayen és moziban is bemutatták. Év végén újabb tagcserét jelentettek be: Rudán Joe távozott az együttesből, utóda a tervek szerint 2014 tavaszán fog bemutatkozni.

Ajánlatunk


Halász Judit színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként. Magyar költők verseit évtizedek óta énekli – a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében – méghozzá gyermekeknek. Generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben.

Ajánló


A „Popzene időgépben” koncepció mögött mindenki által ismert kortárs popsikerek és örökzöld popslágerek swingesített, jazzesített, doo-woposított, Motown-hangzású soulba ültetett feldolgozásai…

Vincze Balázs művészeti vezető, rendező-koreográfus jól ismeri a polgári színházi hagyományokat kedvelő táncrajongók ízlését, kiválóan alkalmaz táncszínpadra ismert és közkedvelt…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!