Program


Gloria In Excelsis Deo
2

Gloria In Excelsis Deo

Két mű – két, alapvetően különböző alkotás rajzolja meg egy folyton felfedezésre váró, zenetörténetünkben megkerülhetetlen, jelentős alkotó, Franz Schubert portréját, s avatja hangversenyünket a könnyed szimfonikus szórakozástól a megrázó miséig ívelő, szó szerint teljes Schubert-élménnyé, meghatározó eseménnyé.

 több

Műsor:
Schubert: III. D-dúr szimfónia, D.200
Schubert: Esz-dúr mise, D.950

Közreműködik:

Rendes Ágnes, Busa Gabriella, Biri Gergely, Jekl László, Bajan Miklós Máriusz - ének
Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Szabó Sipos Máté)
Kodály Filharmonikusok Debrecen

Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel

Különleges alkotó energia, páratlan zeneszerzői termékenység (akár a kocsmaasztalon, a „haveri” kompánia zsivajában is könnyű kézzel, megszállottan komponál), a barátok által folyton eltartott, de szeretett és támogatott zseni-attitűd, a romantika korszakhatárának egyértelmű meg- (sőt) átlépése; és mindehhez fájdalmasan korán megszakadt, alig 31 éves életút tette Franz Schubert pályafutását rövid földi villanássá. Miként  Wolfgang Amadeus
Mozart vagy George Gershwin esetében is történt, idő előtti halála nemcsak szerzői életutat tört ketté. Az általa sejtetett új zenei világok ígéretét is beváltatlanná tette, melyekre immár csak következtethetünk a – kényszerűen utolsó – darabok merőben más horizontjait és fejlődési irányait hallván.
 
Gloria in excelsis Deo c. hangversenyünk elején az „általános iskolai”, szórakoztató, klasszicista Schubertet idézzük fel. 1815-ben, alig pár hét alatt komponált III. D-dúr szimfóniája (D200) mintha megirigyelné Beethoven 1806-ban befejezett negyedikjét. A szellem, a tréfa, a furfang, a zenekari dinamikával való szüntelen játék igazi tárháza ez a mű, beethovenesen vonuló, látszólag komoly, méltóságteljes bevezetéssel, melyből pajkos,
haladós, harmóniáiban állandó váratlanságot jelentő, szórakoztató első tétel születik. Bensőségesen szelíd, könnyűkezű ujjgyakorlatként, „kaiserstadt-i” csevegős áprilisi délelőttként folytatódik a második, bécsi heurigerek szándékosan szabálytalan lüktetéssel megidézett kriglis landler-érzeteit hozza elénk a harmadik, hogy aztán az utolsó tételben a nagy inspirátor Beethoven is nézhessen egy nagyot, közönségünk meg kapaszkodhasson a
karfába. Sodró lendületű tarantella zárja a szimfóniát – de milyen! Zseniális belső terefere a zenekar egyes szekciói között, szellemes beszúrások, hallatlan izgalmas dinamikai váltások, ötletes átvezetések, itt eltűnő, amott felbukkanó búvópatak-dallamkonfettik, tréfás zenekari összekacsintások, színtiszta, őszinte életöröm, nagyszerűen szerkesztett, feszes, szórakoztató kóda-tételben – maradéktalan képet adva szerzőnk határtalan invenciójáról és rokonszenves egyéniségéről.
 
Hasonlóan az évad egy, már elhangzott, nagysikerű hangversenyéhez, melyben Ottorino Respighi alakját idéztük meg több oldalról is, Schubert-estünk is teljes képet igyekszik adni a szerzőről. A második részben ezért egészen más, a hangverseny kezdetéhez képest gyökeresen eltérő Schubert-képet mutatunk fel 1828-ban komponált Esz-dúr miséjének (D950) megszólaltatásával.
1828 Schubert halálának éve. A szerző 1822 óta küszködött makacs betegségével, a szifilisszel, melynek kezelésében akkoriban a higanynak nagy szerepe volt. Noha máig nem egyértelmű, elhunytát pontosan mi is okozta, a higany túladagolása, esetleg tífusz, de e tragikus, hamarosan bekövetkező november 19-i nap, mintha elejétől kezdve meghatározná megrendítő Esz-dúr miséjének hangütését.
Franz Schubert zeneszerzői munkássága egyértelműen korszakhatárt jelent, őt tartják az első romantikus zeneszerzőnek. Az Esz-dúr mise azonban nem egyszerűen klasszikus alapokkal még operáló, de már a romantika felé óvatosan nyitó mű. Ugyanakkor nem is tisztán romantikus zenemű, egyértelműen „meglépett” fejlődési fok. Nem szépen megírt, rendezett pre-romantikus alkotás, ellenkezőleg. Hallgatva a szöveg kiejtésére,
szótagszámára sokszor a legkevésbé sem tekintettel lévő, a tartalmát azonban elementáris erővel, sorról sorra megjelenítő szerző felkiáltásait a kórusban, az énekkarba erővel beékelt, majdhogynem töredezett zenekari részleteket, a fojtott rezeket, a kromatikus, észveszejtő akkordmenetek párhuzamos vergődését; ezzel együtt váratlan, folyton táguló új zenei horizontjait, a háttérben vonuló, homályban suttogó, majd vakító fénnyel előre vetődő kórus drámai alkalmazását, azt is mondhatjuk: ez – lehet hogy tudat alatt – a „minden mindegy” Esz-dúr miséje. A nagy összegzés megrázó dokumentuma: kromatikusan romantikus, lefelé haladó párhuzamos vonulások erővel rendbe fogott bécsi klasszikus szabályosságával, felette a Bach-fúgák iránt megfogalmazódó, ezzel a világot beragyogó, ugyanakkor kétségbeesett, szinte kapkodó tiszteletadás búcsúzó összegzésével és
szerkesztésével.
Mert immár nincs idő kivárni, amíg a kor megérti és elfogadja, mire is gondolunk. Azt kell írnunk, ami elementáris erővel jön, addig, amíg még lehet, mert fogy az idő – érezheti a hallgató. Elképesztő, drámai mise-élmény az eredmény, a nagyritkán alkalmazott szólisták alázatosan lent lévő akkordjaiból a Donna nobis pacem-ben is csak a szoprán rövid felragyogásával az Úrra pillantani merő Schubert megrázó vallomásaként.
Az Esz-dúr mise ismeretében különösen tragikus 1828. november 19-e. Mert ez az alkotás nem egyszerűen romantikus zenei horizontokat mutat fel. Ma már tudjuk: az egyik utolsó nagy schuberti felfénylésként világít rá arra, milyen zenei világ kapujában is állt szerzőnk – melyet immár sem ő, s ezáltal vele, az általa megmutatott formában mi sem járhatunk be – soha.

 


 

Ajánló


Félig mese - félig musical 9-99 éves korig. Presser Gábor, Sztevanovity Dusán, Horváth…

Az RS9 Színház és a Neptun Brigád közös produkciója)