Program


Fanni hagyományai

Fanni hagyományai

- utazás egy fiatal nő emlékeivel –

 több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2018. május 4. péntek, 19:30

Fanni: PÁNICS LILLA
Útitárs: SOMLAI VALÉRIA

Színpadra írta és rendezte: POZSGAI ZSOLT

Kármán József (1769-1795), az első magyar romantikus regény megalkotója
mindössze huszonhat évet élt. A német nagyromantika hatására kezdett el írni, de
műve túlnőtt a kortársak kísérletein. Kármán nemi betegségben hunyt el, mely kórt
egy olyan férjezett asszonytól kapta el, akinek a szeretője volt, és aki férjétől
betegedett meg. A regényben a nő naplója ölt testet, és az a végzetes történet, mely
alkotója haláláig vezetett. Hátborzongató találkozás mű és alkotó között. Az egy órás
játék ennek a szerelemnek a története, meghökkentően mai és modern. Kármán
végül is nem tudott szentimentális regényt írni ebből a megtörtént esetből hiszen az
annyira valóságos, hogy csak igazi, emberi tragédia lehet romantikus felhangok
nélkül.

Elsősorban az irodalom barátainak, és fiataloknak szól a darab, akik egyidősek a
szereplőkkel, és ezt a szó szerinti vérdrámát át tudják élni. És olyan időseknek, akik
még tanultak Kármán Józsefről, és tudnak valamit erről a korról. És olyan
középkorúaknak, akik szeretnek színházba járni. Hiszen ez valódi színház, nem
irodalmi múzeum.

Ajánlatunk


A történet két szélhámosról szól: Lawrence úriember, akiről könnyen elhisszük, hogy nemesi sarj, egy száműzött uralkodó; Freddy Benson azonban kisstílű. Meséjében szegény, beteg nagymamájának gyűjt könyöradományokat. Kettejük barátsága akkor kezdődik, amikor kiderül, hogy mindketten a Riviérán kívánnak turistákat kifosztani, és rájönnek, hogy szövetkezve könnyebb. A Steve Martin és Michael Caine játékával fémjelzett film nem véletlenül ihlette meg a „színházcsinálókat”. A fordulatokban gazdag és rendkívül humoros történet kiváló zenével fűszerezve robbant be a Broadwayre, útját azóta is töretlen nevetésorkán, tapsvihar és díjeső övezi.

Rényi Ádám keserédes, abszurd és meglepő történeteinek hőseit és antihőseit négy színész kelti életre egy sokszínű, sokhangulatú, nevetésben és könnyekben is gazdag, különleges előadásban.

A kubai mulatók forró, szivarfüstös éjszakáinak sztárja, a kubai nép elsőszámú kedvence, a HABANA SOCIAL CLUB zenekar a 2024-es világkörüli utolsó turnéjára kiegészült a világhírű Tropicana Club szólótáncosaival és így egy különleges műsorral várja mindazokat, akik egy igazi karibi élményre vágynak.

Ajánló


„Rájöttem, hogy az emberek soha nem fognak megváltozni. Mindig hagyni fogják, hogy az okosabb és erőszakosabb ember uralkodjon rajtuk. Aki…

Schiller szenvedélyektől szétrobbanó darabjában örök ellentétpárok csapnak össze: a kötelesség és a szabadság, a hatalomvágy és az erkölcsi tisztaság, a…

A Vízkereszt viharos tengerrel, hajótöréssel, gyásszal kezdődik, és három házassággal ér véget. A kettő között viharos szerelmek ütköznek, egy részük…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!